Ez egy dinamikus lövészeti szakág, ahol a pontosság mellett a gyorsaság is számít, a kihívást a pontosság és a gyorsaság közti megfelelő egyensúly megtalálása jelenti, miközben nagyon szigorúan figyelni kell a biztonságos fegyverkezelésre is. Bár az edzéseinken teljesen veszélytelen airsoft fegyvereket használunk, de a biztonságos kezelésre is ugyanannyira figyelünk, mintha éles fegyverrel történne a lövészet.
Szánhátrasiklásos airsoft pisztolyokat használunk, ami 6mm-es lebomló lövedékeket lő (bio BB) igen kis energiával (~1J körül). Ha valakinek van ilyen eszköze, nyugodtan lehozhatja edzésre, és lőhet saját felszereléssel is.
A lövő kijelölt területről kell, hogy jelre meglőjön 5 darab fém célt. 4db fémet tetszőleges sorrendben lehet meglőni, az utolsó fém a jelölt megállító cél, ezt kell utoljára meglőni. A feladat végrehajtásának az idejét mérjük, amihez hozzáadódnak a büntetések (kihagyott célok, egyéb szabályok megsértése), ez alapján áll össze az eredmény. Egy pályát ötször kell végiglőni, amiből a legrosszabb időeredmény kiesik az értékelésnél. Egy edzésen annyi pályát lövünk, ami kitölti az edzés idejét.
Helyszín: Veszprém, Egyetem utca 10., C épület mélypince, Légó lőterem
Ár, ami minden szükséges felszerelést tartalmaz: 2000 Ft / alkalom - helyszínen készpénzben fizetve
Az edzésen szemüveg viselése kötelező!
Időpontok elérhetőek a PETE rendszerben!
Kedves Vendégeink!
A BrickZone-egyetemi konditerem május 1-jén, csütörtökön ZÁRVA tart. A további napokon a megszokott nyitvatartással várunk titeket edzeni!
Köszönjük megértéseteket!
A verseny helye és ideje: Marina Fűzfő, Fűzfői öböl, 2025.05.10.
A verseny rendezője: Veszprémi Egyetemi Sport Club
8:00 helyszíni nevezés, hallgatók hajóbeosztása
9:00 kormányosi értekezlet
10:00 I. futam rajt
12:30 II. futam rajt
15:00 visszaérkezés a kikötőbe
17:00 Eredményhirdetés, megemlékezés
18:00 Vacsora – koncert
APPA zenekar https://www.facebook.com/profile.php?id=61573175724822
Nevezésért cserébe járnak a következők:
- Ajándéktárgyak
- Részvétel a versenyen
- Vacsora
- Koncert
Minden nevezett hajón lehetőség szerint férőhelyet kell biztosítani egy-két egyetemi polgár számára, aki így részt tud venni a versenyen. Egyetemi hallgatók / Egyetemi dolgozók számára ingyenes lesz a verseny, de a lejutásról, hazajutásról mindenki saját maga gondoskodik.
Ingyenes részvétel feltételei egyetemi polgárok részére:
- Regisztráció a Sportoló Nemzet Programban: https://sportolonemzet.hu/legyel-klubtag/
- Nyilatkozat kitöltése arról, hogy a teljes vízen töltött idő alatt egyéni védőfelszerelés használata számukra kötelező (minimum úszássegítő mellény) 2. fokú viharjelzés esetén szabványos mentőmellény.
Jelentkezés a
További információ: https://vesc.hu/article/iden-sem-maradhat-el-a-siklosi-lajos-emlekverseny_6348
Helyszín: Veszprém Sportuszoda Veszprém, Külső-Kádártai u. 1/1.
Időpont: hétfő, szerda 18:45-19:45-ig
Részvételi díj: 3.500,- Ft/alkalom vagy 4 alkalmas havi bérlet 12.000,- Ft (mindegyik esetben már benne van az uszodai belépő ára is)
Egyéb információk:
A zenés aquafitness foglalkozásokon bárki részt vehet, kortól és nemtől függetlenül.
Úszástudás NEM szükséges hozzá, mert bár mélyvízben van a foglalkozás, a derékra rögzített öv mindenkit fenntart a vízen!
Mozgásszervrensszeri probléma esetén is végezhető ez a mozgásforma.
Az uszodai előírásoknak megfelelő felszerelés, úszósapka is kötelező!
Bejelentkezés minden esetben szükséges telefonon és bővebb információ is ezen a számon kérhető: +36704594333
Önálló úszási lehetőség a Veszprémi Sportuszodában,
BÉRLET IGÉNYLÉSE KÖTELEZŐ személyesen a Testnevelési és Sport Intézet irodájában nyitvatartási időben.
Az uszoda jegypénztárában pecsételik le a bérleten az aktuális alkalmat: hétfő-pénteken: 08:00-14:00 óra között. (1 testnevelés aláírás/alkalom)
Az uszoda bérlet + diákigazolvány/személyi igazolvány felmutatásával együtt érvényes.
A testnevelés aláírás digitalizálása a PETE rendszerben az elhasznált bérlet leadásakor történik a Testnevelési és Sport Intézet irodájában nyitvatartási időben.
Helyszín: Veszprémi Sportuszoda, Veszprém, Külső-Kádártai út 1, 8200
Belépő árak-önköltséges:
- 20 alkalmas diákbérlet: 20 000 Ft (95 napig érvényes)
- Diák belépő: 1200 Ft (3 óra), 1500 Ft (nincs időkorlátozás)
- További információ jegyárakról: https://nsu.hu/wp-content/uploads/2024/11/22_Veszpremi-Uszoda-ar-es-dij.pdf
Indulás előtt az uszoda aktuális nyitvatartását érdemes ellenőrizni itt: https://www.facebook.com/sportuszodaveszprem
Húsvéti nyitvatartás - BrickZone-egyetemi konditerem:
04.18. péntek: ZÁRVA
04.19. szombat: 09:00-15:00
04.20. vasárnap: ZÁRVA
04.21. hétfő: ZÁRVA
Várunk holnap délután az Egyetemkör futáson!
„Mindegy, milyen lassan futsz, így is mindenkit lekörözöl, aki a kanapén fetreng”
Nevezés és rajt helyszíne: Pannon Egyetem, alsó kampusz, üveges pavilon a rekortán sportpályák mellett
Táv: 2 km
Útvonal: Erzsébet ligetben
Részletes program:
17:15-17:45 Regisztráció
17:45-18:00 Közös bemelegítés
18:00 Rajt
18:30-19:00 Közös nyújtás, frissítés
19:00 Eredményhirdetés
További információ: https://sport.uni-pannon.hu/szabadido-sport/tavaszi-felev-programjai/egyetemkoer-futas/899-egyetemkor-futas-2025-felhivas
Hallgatóink a hétvégén a Magyar Egyetemek és Főiskolák Grappling Versenyén mérettették meg magukat komoly sikerrel. Czuppon-Horváth Lili GI haladó kategóriában mindkét meccsét kopogtatással nyerte. Pintarics Dénes (első versenyén) NoGI kezdő kategóriában 21 (!) fős mezőnyben nagyot versenyzett, 5. helyezést ért el.
Ez volt az első ilyen grappling verseny, amit kizárólag egyetemek és főiskolák hallgatói számára rendeztek. Nagy öröm, hogy két versenyzővel is képviselhettük egyesületünket.
Czuppon-Horváth Lili GI 1. hely (NoGI-ben ellenfele sérülés miatt nem tudott kiállni)
Pintarics Dénes NoGi 5. hely
Dénes felkészülésében Faragó Attila, a Veszprémi Egyetemi Sport Club grappling sportágának vezetőedzője volt az instruktor.
Lili felkészülésében Békési Gergely és Attila közösen tevékenykedtek.
Gergelynek köszönjük a versenyen való részvételt!
E versenyen való részvétel az edzők, a versenyzők és a két szorosan összedolgozó szervezet, a VESC - Veszprémi Egyetemi Sport Club és a Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézet közös munkájának köszönhetően jött létre.
Köszönjük a munkát és a támogatást!
Kedves Hallgatók!
Új sportág elérhető kínálatunkban, a Veszprémi Egyetemi Sport Club Asztalitenisz szakosztályában.
Időpontok elérhetőek a PETE rendszerben: hétfő: 16:30-18:00, csütörtök: 17:30-19:00
Részvételi díj: 5.000 Ft/hónap VESC tagdíj
További információ: dr. Kurdi Róbert, szakosztályvezető:
Kedves Hallgatók!
A lövészet edzések költözés miatt határozatlan ideig szünetelnek.
Köszönjük megértésüket!
Március 8-án került megrendezésre a XVI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, ahol a Pannon Egyetem sakk sportágban is képviseltette magát.
Sajnos a hétvége nem indult csapatunk számára kedvezően, ugyanis nyolc versenyzőnk közül ketten, Kovács Dániel és Balogh Ádám betegség miatt nem tudtak részt venni a versenyen.
A verseny 10 órakor vette kezdetét, és végig jó hangulatban, ugyanakkor izgalmakkal teli légkörben zajlott.
📈 EREDMÉNYEINK:
🥈 Amatőr kategóriában, egyetemek szerinti összehasonlításban a Pannon Egyetem csapata a 2️⃣. helyen végzett (24,5 pont), megelőzve többek között az ELTE, a BME, valamint a romániai Partiumi Keresztény Egyetem versenyzőit. Az élen az Óbudai Egyetem futott be, viszont az ÓE néggyel több versenyzőt indított ebben a kategóriában, mint mi.
🏅 Egyéniben az előkelő 4️⃣. helyezést szerezte meg Fodor Ármin, aki csupán a Buchholz-számítás értelmében csúszott le a dobogóról, a második és harmadik helyezettel is azonos volt a szerzett pontszáma (7 pont).
🥇 A hölgyek versenyében 1️⃣. helyezést ért el az amatőr kategóriában Domonkos Eszter (4 pont).
👏 Szintén ebben a kategóriában, 8️⃣. helyezést ért el Istoc Grosu Cosmin (5,5 pont), 1️⃣7️⃣. helyezést ért el Gerlinger Benedek (4 pont), és 2️⃣4️⃣. helyezést ért el Seregélyes László (4 pont).
🥈 A profi kategóriában képviselte Egyetemünket Somogyi Barbara, aki egy nagyon erős, FIDE nemzetközi címekkel rendelkező játékosokat felvonultató mezőnyben szerezte meg az összesített versenyben a 9️⃣. és a női kategóriában a 2️⃣. helyet.
📋 A RÉSZLETES EREDMÉNYEK ITT TEKINTHETŐEK MEG: https://chess-results.com/tnr1129087.aspx?lan=1&art=4
📝 VERSENYZŐI ÉRTÉKELÉSEK:
- Istoc Grosu Cosmin értékelése:
„Mint csapattag, nagyon szívesen emlékszem vissza a szombati sakkversenyre. Amikor megérkeztünk, láttuk, hogy összesen 28 tábla van felállítva (56 embernek). Az amatőrök és a profik külön versenyeztek, de mindenki összesen 9 partit játszott le. Sosem mérettettem meg magam még 5 perc + 3 másodperces időbeosztású versenyen, de ennek ellenére jól álltam a sarat. Örülök, hogy volt lehetőségünk elmenni, és hogy sok ismerős arccal találkozhattunk az előző egyetemi versenyről."
- Fodor Ármin értékelése:
„Második egyetemi versenyélményünkben lehetett részünk, és véleményem szerint pozitívan zártuk a versenyt, mind emlékekben, mind elért eredmény szempontjából. A versenyt irányító csapat professzionálisan vezette az eseményt, és finom hidratációs itallal láttak el minket. Ellenfeleink barátságosak voltak, mélyen tudtam analizálni velük játékaimat, és jókat nevettünk, ha egy huszár futóként identifikálta magát és úgy vett le egy vezért. Összességében hálás vagyok a verseny szervezőinek, az egyetememnek és a sakk szakkör vezetőjének, hogy lehetőséget adtak a részvételre, és remélem máskor is lesz lehetőségünk egyetemünket képviselni."
Köszönjük Balogh Ádám László összefoglalóját!
Idén már a 16 Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját rendezte meg a BEAC a Nemzeti Közszolgálati Egyetem társszervezésében. Az eseményen a budapesti és vidéki egyetemek mellett több csapat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről.
A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) 2025-ben is megrendezésre került, ahol a Pannon Egyetem is képviseltette magát Budapesten. A KEK egy többnapos multisportesemény, amely a Kárpát-medence magyar egyetemeinek hallgatóit hozza össze. A verseny célja a sporton keresztül a határon túli magyar fiatalok közösségének erősítése. A Pannon Egyetem hallgatói három sportágban is indultak, kosárlabdában, sakkban és dartsban. A rendezvényen nem csak a sportversenyek, hanem kulturális és szórakoztató programok is helyet kaptak. A KEK-en való részvétel kiváló lehetőséget biztosított a Pannon Egyetem hallgatóinak a sportolásra és a közösségépítésre. A rendezvényen való részvétel maradandó élményt jelentett a résztvevők számára. A KEK 2025-ben is sikeresen megvalósította célját, a magyar egyetemi sportélet fejlesztését és a határon túli magyar fiatalok összetartozásának erősítését.
Köszönjük hallgatóinkak a részvételt, akik nagyon odatették magukat ezen a hétvégén.

Kedves Vendégeink, kedves Hallgatók!
Március 15-én, szombaton, a BrickZone-egyetemi konditerem zárva tart.
A továbbiakban a szokásos nyitvatartási rend szerint várunk titeket edzeni:
hétfő-péntek: 09:00-21:00
szombat: 09:00-13:00
vasárnap: zárva
A Pannon Egyetem aulája néhány órára sportközponttá változott a Magyar Parasport Napja alkalmából 2025. február 27-én.
Diákjaink néhány perces akklimatizálódás után elsajátították a kerekesszékes közlekedést és navigálást akadálypályánkon. Mesterházy Zsolt, ötszörös kerekesszékes kosárlabdázó magyar bajnok vezetésével a kerekesszékes kosárlabdázásban is kipróbálhatták magukat a vállalkozó szelleműek. Annak ellenére, hogy a gyűrű magassága megegyezik a jól ismert kosárlabda játékban megszokottal, pár perc alatt igazi csapatjáték alakult ki az aulában.
Köszönjük a Mozgássérültek Aktív Egyesületének a rendezvényhez biztosított speciális kerekesszékeket és a Pannon Egyetem SAS Bizottságának közreműködését!
Február 22-e a Magyar Parasport Napja Az Országgyűlés 2017-ben szavazta meg a magyar parasport napját, amit minden évben február 22-én ünneplünk. A dátum kiválasztása szimbolikus, hiszen 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között.



A hallgatói röplabda edzésen a résztvevők megemlékeztek a Magyar Parasport Napjáról az ülő röplabdázás kipróbálásával 2025. február 24-én. A nagy létszámú foglalkozáson egymást váltották a csapatok, így minden résztvevőnek lehetősége volt kipróbálni az ülőröplabda szépségét és nehézségét. A hallgatók a játékon keresztül betekintést nyerhettek a fogyatékkal élők világába, az edzés pedig elősegíthette a megértést és a pozitív megítélést társaik felé.
Köszönjük sportszervezőink, Varga György és Ferencz Kristóf lelkiismeretes munkáját!
Február 22-e a Magyar Parasport Napja Az Országgyűlés 2017-ben szavazta meg a magyar parasport napját, amit minden évben február 22-én ünneplünk. A dátum kiválasztása szimbolikus, hiszen 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között.


